shadow

Benn a szobában, A Hentes

Két egyfelvonásos szünet nélkül, zenei átkötéssel, kb. 75 perc

a_hentes_1.jpg További képek az előadásról
Szakonyi Károly: Benn a szobában

Mit szólnál ahhoz, ha ma este is pontosan ugyanazt csinálnánk, mint eddig mindig? Ami sem neked, sem nekem nem jó. Szeretsz még?

Szakonyi Károly Benn a szobában című egyfelvonásosa egy fiatal házaspár kedd estéjét mutatja be. A megszokott helyzetek és párbeszédek folyama válaszút elé sodorja őket. Maradjon minden a régiben és éljék egymástól külön, de mégis egy fedél alatt életüket, vagy van erejük kitörni ebből? Humoros és egyben szívszorító, ahogy az elkeseredett küzdelemben próbálják menteni, ami még menthető. Ilyen a házasság? Ez abszurd!



Szakonyi Károly: A hentes

Képzeld, ma megváltozott a világ! És te nem voltál ott.

Szakonyi Károly A hentes című darabja egy másik – vagy ugyanaz? –, de kicsit talán idősebb házaspár estéjéről szól. A jól ismert helyzet: a férj fáradtan tér haza a munkájából, a feleség otthon várja. A férjet teljesen leköti a munkahelyi problémák feletti zsörtölődés, de a feleség az eddig megszokottól eltérően nem figyel rá, ugyanis ma olyan dolgot élt át, ami talán mindent megváltoztatott.

Mindkét darab hősei hétköznapi emberek - akár mi magunk is lehetnénk -, hétköznapi örömökkel és tragédiákkal. Szakonyi Károly mindkét darabja a szeretet erejéről, vagy éppen annak hiányáról, a döntésekről, a boldogság kereséséről szól.


Szereposztás, munkatársak:

Feleség: Juhász Tünde
Férj: Szabó Kristóf
Techikus: Pintér Szilvia
Techikus: Urbán Zoltán
Konzultáns: Sztarenki Pál
Nincs elérhető előadás.