A színházról
Úgy cseng a szó, mintha egy titkos hely lenne. Valamiféle laboratórium. Nem színház,
nem színpad, nem színkör, nem játékszín – olyan hely, ahol az aprólékos részletek
megismerése és feltárása miatt gyűlnek össze különös emberek. Mutogatók, vagy
nézgelődők, átadók, vagy befogadók, színészek vagy közönség.
Az emberi lélek egyik laboratóriuma. A színész és író lelke egészen közelről, szinte
mikroszkopikus képben. Közeli gesztusok, tekintetek, mozgások analízise. Közeli szó,
emberi hang.
Nem kell távolságokat átbeszélni, átjátszani, csak annyit, amennyi távolság játszó- és
befogadó-lélek között van. Olykor semmi. Ha jó az előadás, ha hiteles a játék. Olykor
nagy a távolság, ha a kísérlet nem sikerül.
A Komédium Színház annakidején azért alakult meg, hogy a lélek élveboncolásának
közeli, hiteles helye legyen. Ez a szándék most is.
Egy rendkívül zajos, gigant-képekkel zsúfolt világban kell lennie olyan helynek, ahol
figyelhetünk egymás rezdüléseire. Akár a színpadon vagyunk, akár a nézőtéren.
Ma ez sokkal fontosabb, mint akár csak tíz évvel ezelőtt, és napról napra fontosabb lesz.
Nincsenek nagy díszletek, ámító ruhák – a szó és lélek ereje marad nekünk, a katartikus
közelség, játszó és befogadó között. Közelről nem lehet hazudni, sem színdarabbal, sem
színészi játékkal. De közelről igazat mondani csak hiteles szöveg és hiteles művész tud.
Ez a feladata ennek a színháznak. A 2010/2011-es évadban is ilyen „igazmondó” művekkel és művészekkel ismerkedhet meg a közönség. Kortárs és klasszikus előadásokkal egyaránt készülünk - kérjük, kísérje figyelemmel a színház híreit.
Várjuk szeretettel!
Pozsgai Zsolt
író, rendező
művészeti vezető






